2010.03.29.
A világsikerű ABBA együttes két férfi tagja már nem zárja ki, hogy egy bensőségesebb hangulatú koncert erejéig újra összeálljon a svéd együttes - Benny Andersson és Björn Ulvaeus minderről a brit Times pénteki számában nyilatkozott.
- Miért is ne? - válaszolta Andersson arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy a négyes szűk körű koncertet adjon, amelyet a nézőknek világszerte közvetítenének. - Nem tudom, hogy a lányok énekelnek-e még - tette hozzá a nagymúltú zenekar női tagjaira, Anni-Frid Lyngstadra és Agnetha Faeltskogra utalva.
- Igazából nem is rossz ötlet - folytatta Andersson az újság felvetésére, miszerint a koncertet meghívott vendégek és a család számára tarthatnák kisebb zenekar kíséretével.
Björn Ulvaeus viccelődve annyit mondott: a Super Trouper lemezen szereplő The Way Old Friends Do című dalt átköltve elénekelhetnék a The Way Old Folks Do-t (Ahogy az öregek csinálják).
A szerzőpáros mostani nyilatkozata mindenesetre hangnemváltást jelent a korábbi állásponthoz képest, a zenekar tagjai ugyanis mereven elzárkóztak attól, hogy újra együtt lépjenek fel.
A Mamma Mia című filmmusical bemutatója kapcsán Ulvaeus tavaly esküdözött, hogy az ABBA soha nem áll össze újra. Akkor úgy fogalmazott: fiatal, energikus és törekvő csapatként akar emlékezni az együttesre. - Egyszerűen nincs ok, amiért összeállnánk. A pénz nem számít, és az szeretnénk, ha az emberek úgy emlékeznének ránk, amilyenek voltunk - mondta 2009-ben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése