2010. 02. 07.

Agnetha Fältskog


Agnetha Åse Fältskog (Jönköping, 1950. április 5.)

1969-ben találkozott Björn Ulvaeus-szal, akivel 1971. július 6-án házasodtak össze. Ebben az évben még egy fontos dolog történt: Agnetha játszotta Mária Magdolna szerepét a Jézus Krisztus szupersztár svédországi bemutatóján. Björn barátjával, Benny Anderssonnal dolgozott együtt. Kezdetben Benny menyasszonya, Anni-Frid Lyngstad és Agnetha voltak a háttérénekesek.
1973-ban beneveztek az Eurovíziós Dalfesztivál svéd nemzeti döntőjébe a Ring-ring című dallal, de nem sikerült nyerniük. Következő évben újra megpróbálkoztak, ekkor a Waterloo című dallal, melynek színpadi megjelenítésén is sokat dolgoztak. Nem eredménytelenül, mert a svéd válogató után a nemzetközi versenyt is megnyerték, és a dal óriási sikert hozott. Eközben 1973. február 23-án megszületett első gyermeke, Linda.
Miután az ABBA befutott, hirtelen a figyelem középpontjába kerültek. Egymást követték a fellépések, a világ körüli turnék, interjúk és albumfelvételek. 1977. december 4-én megszületett második gyermeke, Christian. Agnetha próbált az ABBA őrült tempója mellett jó anya lenni, de sokszor gyötörte a lelkiismeret-furdalás. Közben Björnnel is megromlott a házassága, 1978. karácsonyán külön költöztek, majd 1979-ben végképp elváltak. Akkoriban mindenhol azt nyilatkozták, hogy ez egy „vidám válás” volt és az ABBA karrierjét nem érinti. Agnetha későbbi nyilatkozataiból kiderült, milyen nehéz időszak is volt ez számára, főleg amikor gyermekei apja Svédországot is elhagyta, Angliába költözött és új családot alapított. 1981-ben Benny és Frida is elváltak és ez már végképp az ABBA idejének végét jelentette.
1982 után Agnetha angol nyelvű szólókarrierbe kezdett.
1990-ben újra férjhez ment Tomas Sonnenfild svéd sebészorvoshoz, de három év múlva elváltak. 1996-ban megjelent önéletrajzi könyve Som Jag Är („Ilyen vagyok én”) címmel, és a legnagyobb meglepetésre több mint tízéves hallgatás után 2004-ben visszatért a zeneiparba a My Colouring Book („Kifestőkönyvem”) című CD-jével.
(Wikipédia)

Nincsenek megjegyzések: