Göran Bror Benny Andersson (Stockholm, 1946. december 16. )
1964-ben a Hep Stars tagja lett. Miután Björnnel megismerkedett megírták első közös dalukat, az Isn't It Easy To Say-t, ami meg is jelent a következő Hep Stars albumon.
1969 elején Malmöben találkozott Anni-Frid Lyngstad-dal és ősszel már el is jegyezték egymást (bár az esküvőre csak sokkal később, 1978-ban került sor). 1969-től kezdve Björn és Benny duóként dolgoztak együtt és 1970-ben megjelent első közös kislemezük: She's My Kind Of Girl / Inga Theme. Emellett producerként is dolgoztak a Polar Music-nál és más előadók számára is írtak dalokat. Az utolsó Hootenanny Singers turnén Benny is ott volt, majd 1972-től kezdve már az ABBA-é volt a főszerep.
1983-tól Björnnel és Tim Rice-szal dolgozott a Chess musicalen. 1987-ben kiadta első szólóalbumát Klinga Mina Klockor címmel (a címadó dalon egy női kórus énekelt, amiben Frida is ott volt), ezt követte 1989-ben egy újabb album, a November 1989. Mindkettő igen sikeresnek bizonyult.
1990-től ismét Björnnel dolgozott egy musicalen, de ezúttal svéd nyelven: Kristina från Duvemåla. 2001-ben, majd 2004-ben Benny Anderssons Orkester nevű együttesével újabb listavezető albumokat jelentetett meg (Benny Anderssons Orkester, BAO!) és több koncertet is adott Svédországban valamint néhányat külföldön. Bár ő is beruházó a Mamma Mia!-ban, sokkal kevesebbet foglalkozik vele, csak néhány premieren jelenik meg. Mostani feleségével, Mona Nörklit-tel él, egy fiuk született 1982-ben, Ludvig.
(Wikipédia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése